Megint hétvége…. Veszettül lassan telik…. Várom a leveleit, az üzeneteit, várom, hátha talál valami kifogást, amivel egyedül maradhat, és fel tud hívni. De semmi. Talán majd este – mondogatom magamat is bíztatva. De továbbra se jön hír tőle.
Újabb hullámvasút. Vajon mi történik ott? Mi történhet? A hétvégék mindig visszarántanak minket valamiféle kezdeti állapotba. Hétfőn óvatosan, félve szoktam várni az első bejelentkezést. Talán majd vasárnap szakít időt, hogy üzenjen. Remélem nincs semmi baj?! Aggódom.
5percenként lesegetem a leveleket, az üzeneteket, hogy van-e térerő, működik-e minden, ahogy kell. Működik. Nem a telefon a hibás. Hiába okos. Vánszorognak a percek.
Törődnöm kell nekem is a családdal. Megyek, palacsintát sütök. Gyenge próbálkozásnak tűnik, az első kettőt simán elégetem. Hiába, nem szerelmes léleknek-agynak való ez a tevékenység. Itt figyelni kell, koncentrálni, nem lehet elkalandozni. Nagyon igyekszem. Belejövök. Egész jól működik az elterelő hadművelet, már két serpenyővel dobálgatom felváltva. Hurrá, kezdek kicsit kizökkenni az aggódásból. Csakhogy 30 darab után vége ennek is, lassan visszakúszik a hiányérzet, a vészjósló fájdalom, és ragaszkodik hozzám, nem hagy magamra, ott lüktet a fejemben, a lelkemben, és egyre mélyebbre kúszik.
Se levél, se üzenet. Éjszaka sem alszom. Ahányszor felébredek, annyiszor nézem meg a telefonom. Aztán egyszer csak megérkezik.
Rövid, és kapkodós, csak pár mondat tájékoztatásul, hidegen, hogy lebukott, és próbálja szépíteni a helyzetet, majd másnap megírja, hogy mi történt, most csak ennyi. Kalapál a szivem. Nem tudok elaludni. Jár az agyam. Mi történhetett, és hogyan?! Hiszen nem is beszéltünk, nem is írtunk egymásnak egész hétvégén. Rettegek, és bizakodom egyszerre. talán nincs nagy baj. Talán majd másnap megírja, hogy köztünk minden oké, csak óvatosabbnak kell lennie. Próbálok megnyugodni, és higgadtan várni a reggelt. Képtelenségnek tűnik.
Reggel is csak egy levél érkezik. Egy régi levél valahogy megmaradt, és ez okozta a lebukást. Ami azonban komoly változásokat idézett elő, nagy beszélgetéseket, és hatalmas fordulatot a kettőjük kapcsolatában. És ez a fordulat mindent felborított. Az ő kapcsolatuk javára. Ezért velem meg kell szakítania minden kapcsolatot. Így tisztességes. Jó volt, szép volt, örült nekem, de most elbúcsúzik, többet én se jelentkezzek. Sajnálja. Nem fog elfelejteni, de ennyi volt. Hogy tudott lebukni?!
A sors fájdalmas operációval készül kiamputálni a lelkemből a legérzékenyebb darabot, ami nélkül lehetetlenség élni, létezni.
Ezer tűvel szurkálják a fejem, ég a szemem, kiszáradt a torkom, és a gombóc a gyomromban egyre csak növekszik, kezdi kinőni a belsőmet.Tolakodik felfelé, ki akar jönni a torkomon.
EZ NEM LEHET!!!!!! Nem lehet, hogy csak ennyi volt, hogy vége is?!?!?!?!!?!?
Muszáj hallanom, nem tudok erre mit írni hirtelen. Ki kell menekülnöm a levegőre.
Felhívom. Alig tudok megszólalni. Nem is tudom hirtelen mit mondjak.
Ő szólal meg először. De…. Hova lett a melegség a hangjából? Mi ez a rideg, elutasító hang tőle? Mi tudott így megváltozni 2 nap alatt?
Kemény, és céltudatos, és elszánt. Ezt most nem tudja folytatni. Nem lenne szép tőle, ha áltatna bármivel.
Komoly változások történtek, amiknek örül, és tetszik neki, és szeretné megpróbálni helyrehozni a kapcsolatukat.
Megértem. Szép tőle. Elfogadom. Mi mást tehetnék.
Bárcsak én lennék a párja helyében. Még ezt is értékelem benne, és szerethető érte. De közben én belepusztulok.
Ha leteszem a telefont, többé nem beszélünk, többé nem hallom a hangját, többé nincs levél, nincs üzenet, nincs semmi. Csak a nagy szürke üresség.
Hogy tud ekkorát változni ilyen rövid idő alatt? Hogy tud így elmúlni? Mintha csak elzárták volna benne a lángot, ami pedig szinte már az egekig ért. . Bennem pedig test-és lélek-szerte III.fokú égési sérüléseket okoz. Maradandóakat!
Vége! Minden elsötétült. Nem látok. A könnyeim megállíthatatlanul folynak, csordogálnak, és nem tudom hogyan tovább,és merre.
A „földiekkel játszó égi tünemény” az égi magasságokból, a szakadék legmélyére pottyant, és gyógyíthatatlanul összetört, az életre alkalmatlanná vált.
